szegedkultúr

Beszámolók, ajánlók, elemzések a szegedi kulturális és közélet eseményeiről. Színház, kiállítás koncert könyvbemutató, tudományos rendezvény. Minden ami Szeged, és minden ami kultúra.

Megnyílt a "Párizsi évek" című kiállítás a REÖK-ben

2012.04.01. 13:18 Vörös B. Zoltán

 Egy korábbi bejegyzésben röviden beszámoltam a képek érkezéséről, és a művész életéről, most pedig a kész kiállítás a téma. Az országban több helyen, Győrben, és Kalocsán is látható egy-egy Joseph Kádár tárlat. Szegeden, változatos a kiállítás, hiszen az életmű is az. Négy termet foglal el és amennyire lehetett, elválasztották az egyes korszakokat. A legnagyobb helyiségben, az életmű leghangsúlyosabb része, a geometrikus képek gyűjteménye kapott helyet. A megnyitón, Nátyi Róberttel beszélgettem, a kiállítás anyagáról, és a művész pályájáról.

A Föld órája 2012

2012.03.31. 20:04 Vörös B. Zoltán

2007-ben indult, egy évvel később már nemzetközivé vált a föld órája kezdeményezés. Lényege, hogy minden év márciusának utolsó szombatján a lehető legtöbb településen lekapcsolják a világítást egy órára, hogy kevesebb energiát fogyasszon az emberiség. Jelképes dolog, de figyelemfelkeltő. Idén március 31-én azaz ma 20.30-kor kezdődik az esemény. Vegyünk részt benne minél többen, ha jelképesen is.

süti beállítások módosítása