szegedkultúr

Beszámolók, ajánlók, elemzések a szegedi kulturális és közélet eseményeiről. Színház, kiállítás koncert könyvbemutató, tudományos rendezvény. Minden ami Szeged, és minden ami kultúra.

Dr. T. Molnár Gizella kapta a Rigó Jázon díjat a KMK-n

2012.03.27. 12:01 Vörös B. Zoltán

 Alaposan meglepték a hallgatók a tanszékvezető asszonyt a Közművelődési Konferencia megnyitóján. Elkezdődött ugyanis a 21. KMK Szegeden. Mint arról már írtam, inkább szakmai program az idei, de nem nélkülözi a fiatalok körében népszerű ismert embereket sem.A megnyitón Dr. Galambos Gábor kiemelte, a rendezvény múltját, és a változó irányvonalról is beszélt. Kérdésemre elmondta, hogy személy szerint örül a szakmaiság előretörésének, és annak, hogy a rendezvény önellátó, az egyetemnek nem kell költséges támogatást nyújtania. Idén is átadták a Rigó Jázon díjat, amit egykori tanszékvezetőről neveztek el és eddig a hallgatók közt talált gazdára. Idén T. Molnár Gizella tanszékvezető kapta. Számára is meglepetés volt, pedig az egyetemen mindenki úgy ismeri, hogy őt nehéz becsapni, "mindenhol szeme van" épp ezért nehéz a meglepetés is. Ezúttal sikerült. 

Az első előadást is ő tartotta, "népműveléstől az andragógiáig" címmel. Az előadásban bemutatta a tanszék történetét is egészen a néhány éve bevezetett új rendszerig.Az előadás után beszélgettünk. Elmondta, mennyire  örül annak, hogy megszüntetés helyett átalakult a tanszék. Az eddigi tapasztalatok alapján magasabb tudományos elismertség mellett a hagyományok is vonzerőt jelentenek. A díjnak nagyon örült, és nagyra értékelte, a hallgatók, és kollégái elismerését. A specializációk között talán kevéssé ismert, és népszerű az eszperantó. Dr Újvári Edit előadása nyomán kiderült, miért is érdemes ezt választani. Megtudtam, hogy az eszperantó, most újra kezdi visszanyerni a népszerűségét, elsősorban a nyelvvizsga miatt. Ugyanakkor, az európaiság egyik kifejeződése, és jó alap lehet több  nyelv  (például a latin nyelvek) elsajátításához. Az első nap délutánja a generációk közti párbeszéd jegyében telik.A programról bővebben itt olvashatsz.

Színházi világnap 2012

2012.03.26. 22:23 Vörös B. Zoltán

1961-től, a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján március 27-én van a színházi világnap.annak emlékére hogy 1957ben ezen a napon kezdődött el a 1978-tól a világ valamennyi országában köszöntik e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Szegeden valamennyi színjátszó helyen ünnepi programmal várják a vendégeket. A Szegedi Nemzeti Színház ingyenesen megtekinthető  felolvasó színházi darabbak kedveskedik a közönségnek. Jordi Galcerán a Grönholm módszer című darabját mutatják be 15.00-órától a Kisszínházban. Este a Hedda Gabler című dráma kerül színrevalamint a West Side Story a Nagyszínház színpadán. A IH rendezvényközpontban a János Vitéz tekinthető meg 15.00 és 19.00-tól.

süti beállítások módosítása