szegedkultúr

Beszámolók, ajánlók, elemzések a szegedi kulturális és közélet eseményeiről. Színház, kiállítás koncert könyvbemutató, tudományos rendezvény. Minden ami Szeged, és minden ami kultúra.

XVI. Tiszai Halfesztivál +program

2012.08.30. 22:32 Szegedkultur

Halfőzőverseny 2011.JPGIsmét forrnak a halak a bográcsban hétvégén Szegeden.Idén is lesz több színpad, boszorkány, óriásbogrács (amiben reméljük nem a boszorkányt főzik meg) és több tonnányi hal.  A tizenhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Halfesztiválon minden főző versenybe száll a Halfőző érdemrendért, melyet Frank Sándor Venesz - díjas mesterszakács alapított. A rakparton, és a Partfürdőn is szórakozhatnak a színpadi programokon főzés előt, közben é sután. A mulatságon túl cél a "Szögedi halászlé"  hagyományos elkészítésének megőrzése, átadása a következő generáció számára. Természetesen azok sem csalódnak akik csupán szórakozni vágynak.

A bankkártya méretű érdemrendnek több fokozata van, és (mint a mesében) hét éven át kell megküzdeni az örökös halfőző címért. Első évben minden halfőző vasbogrács érdemrendet kap, majd a réz,- bronz, ezüst, arany, gyémántbogrács fokozatokon keresztül jut el az ÖRÖKÖS HALFŐZŐ címig. Az érdemrenden egy gyémántszemű ezüst hal, arany bogrács és rubin kövekkel kirakott lángnyelvek találhatók, mely méltó, ékszer értékű elismerése a hét éves kitartó részvételnek.

Program:

2012. augusztus 31. péntek
Nagyszínpad
12:30
Geszti Péter és a Gringo Sztár bepakol és beáll
15:30
Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny és
Megye Szépe Verseny Csongrád megyei döntő próba
17:30
Joker Együttes
20:00
Geszti Péter és a Gringo Sztár
22:30
Útközband Együttes


2012. szeptember 01. szombat
Nagyszínpad
09:00
Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny és
Megye Szépe Verseny Csongrád megyei döntő főpróba
11:00
PeTimi Gyerekszínház - gyerekműsor
12:00
Jó ebédhez szól a nóta - Csicsó Győző és zenekara
14:30
Szeged Line Dance Klub – Country táncbemutató
15:00
Bihari Gellért humorista
15:15
CDC Tánciskola bemutató - Makra Orsolya
16:00
Szerencse percek - Szerencsejáték Zrt
17:15
Party Mix Együttes
19:30
Ritmus Tánciskola - Tombácz Hajnalka
20:00
Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny és
Megye Szépe Verseny Csongrád megyei döntő
22:00
a színpadon: Raksa Bernadett


Kisszínpad
13:00
Csiga duó - gyerekműsor
14:00
Százszorszép gyermekház bemutató
15:00
Pavane Táncegyüttes XIX. Századi táncok
18:30
a színpadon: Vecsernyés Róbert
Partfürdő
09:00
Megnyitó Frank Sándor
10:00
Katonazenekarok
11:00
Ejtőernyős érkezés, hozzák a Szögedi paprikát az
Óriásbográcshoz
12:00
Szögedi cigányzenekarok
15:00
Colorado Country Band - Táncház

2012. szeptember 02. vasárnap
Nagyszínpad
11:30
Jó ebédhez szól a nóta - Csicsó Győző és zenekara
13:30
Molnár Dixieland
14:45
Szeged Line Dance Klub – Country táncbemutató
15:05
Nagy Bandó András humorista
15:50
Talent Tehetségkutató Énekstúdió
17:10
Ritmus Tánciskola - Tombácz Hajnalka
17:30
Notar Mary
18:45
a színpadon: Raksa Bernadett
21:00
Szögedi cigányzenekarok
22:00
Tűzijáték és Lézershow


Kisszínpad
13:00
Százszorszép gyermekház bemutató
15:00
Pavane Táncegyüttes XIX. Századi táncok
16:00
a színpadon: Várkonyi Tibor


süti beállítások módosítása