szegedkultúr

Beszámolók, ajánlók, elemzések a szegedi kulturális és közélet eseményeiről. Színház, kiállítás koncert könyvbemutató, tudományos rendezvény. Minden ami Szeged, és minden ami kultúra.

2012-ben Dömötör-Életműdíjas Székely László díszlettervező

2012.05.20. 00:53 Vörös B. Zoltán

Szombaton este kiderült, kik nyerték a 14. Dömötör - díjat. Idén sem volt könnyű dönteni, ki legyen a harminc jelölt. Végül eldőlt, a közönség pedig szavazott. Szombaton vidám hangulatú gálaműsor keretében adták át a nyerteseknek a díjakat.Két díjról nem a közönség döntött. A háttérmunkásnak járó elismerésről a színház dolgozói döntenek titkos szavazással. Az életműdíjat a kuratórium ítéli oda. Idén, Székely László Kossuth-díjas jelmeztervező életművét ismerték el.

A díjat Botka László Szeged polgármestere adta át. Elmondta, hogy büszke arra, hogy a szegediek szeretik a színházat, és a benne dolgozókat.Székely László meghatottan emlékezett pályája elejére, mely a Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődik. Ő tervezte többek között a Kékszakállú herceg vára, és a Varázsfuvola díszletét is. Szeged neves színi direktorának Vaszy Viktor neve is elhangzott a gálán.Elekes Zoltán, a díj ötletgazdája, köszönetet mondott a támogatóknak, akik közül sokan több éve segítik az esemény létrejöttét. A díjátadó ünnepség az utolsó előadás volt az évadban. A következő hónapokban felújítás kezdődik az épületben, hogy a következő színházi szezont már a remények szerint, szebb, és jobb körülmények között kezdhessék.

Díjazottak:

Legjobb háttérmunkás:

  Maláj György kulturális szervező

Legjobb férfi színészi alakítás:

·       ·         Pataki Ferenc (Hedda Gabler),

·         Legjobb női színészi alakítás:

·         Danis Lídia (Hedda Gabler),

·       Legjobb operaénekes:

·         Balczó Péter (Pillangókisasszony).

·      Legjobb opera-énekesnő:

·         Kovács Éva (Pillangókisasszony),

·        Legjobb rendező:

·         Balikó Tamás (Hétköznapi őrületek),

·        Legjobb díszlettervező:

·        ·         Kentaur (West Side Story).

Legjobb jelmeztervező:  

·        Molnár Zsuzsa (Pillangókisasszony).

 Legjobb férfi mellékszereplő:

·        ·         Somló Gábor (West Side Story),

·         Legjobb női mellékszereplő:

·         Erdélyi Tímea (Hedda Gabler),

·       Legjobb táncos:

·      ·         Zsadon Flóra (Trakhiszi nők).

         

süti beállítások módosítása